REX NEM KEGYELMEZ

Mikor Rex feltűnt a híd innenső oldalán, hirtelen csend lett.  Az Örök Gazda felé tartott és játszadozók tömege döbbenten vált szét előtte. Valami nagyon kicsit és nagyon csöndeset tartott végtelen óvatossággal a szájában, de a szeme lángolt. – Különös okod lehet rá, hogy testet hozol elém - mondta a Gazda, szemrehányás nélkül. – Igen, Uram. Ez egy kicsi kölyök kutya aki megfagyott miközben éhen halt. Egy hozzá képest túl nehéz láncra volt kötve és a háza túl nagy volt hozzá, hogy bemelegíthesse. A Hely, ahol rátaláltam annyira gonosz, hogy a fagy miatt a kicsiny lelke fogságba esett a testében és nem tudott elindulni Hozzád. Nem tehettem másként, megolvasztottam a láncot, elhoztam eléd a testét mert csak te vagy képes rá, hogy fogoly lelkét kiszabadítsd. -  A Gazda vigyázva elvette a fagyott valamit, ami a könnyen elfért a két tenyerében. Felemelte kissé és ráfújt, a szemében kigyúlt a Hatalom fénye. A kis valami kezdett felolvadni, kezdett kutyának látszani és megmozdult. Rex szemében kialudt a düh bíbor lángja. – Köszönöm Uram - mondta rekedten. Mikor a Gazda szeme visszaváltott zöldre, már egy cseppet sem csodálkozó, élénk vizslaszerű kölyökkutya ült az ölében. Letette a fűre. – Látom nem is vagy meglepve ettől a helytől – mondta neki. – Erről a helyről álmodtam mielőtt meghaltam. Nem féltem, mert tudtam, hogy Ő idehoz. – felelte az apróság - Jól van, menj játszani, a többiek már várnak. – Rex meglepetten nézett a Gazdára. – Uram, testben marad itt? Nem fog ez gondot okozni? – kérdezte. – Nyugodj meg Rex nem csak egyetlen valóság létezik, a lét határai átjárhatók. Neked még dolgod van azon a Helyen. – Itt és ott vagyok- felelte Rex és egy pillanatra kigyúlt szemében a bíbor láng. Ricónak nagyon elege volt mindenből. Mióta az az átkozott kutya megdöglött, nem volt egy nyugodt órája. A gyerek egyfolytában üvöltött a kutya miatt, az asszony egyfolytában üvöltött a gyerek miatt. Ricó először a gyereket verte el, hogy hallgasson azután az asszonyt, aki még jobban üvöltött a gyerek miatt. Kidobta őket, mint akkor a kutyát. Kicsit később eljött az asszony szekrény bátyja és nagyon megverte Ricót. Így állt helyzet amikor mindennek a tetejébe megjelent az a baromi nagy fekete kutya, akit rajta kívül senki nem látott. A soron mindenki azt hitte, hogy meghibbant mert folyton arról hablatyolt, hogy egy fekete dög követi mindenhova. Rex egyelőre nem szólt hozzá – ezt a fegyvert későbbre halasztotta – nem is mindig követte, inkább váratlan felbukkanásokkal hozta kínos helyzetbe. A kocsmában senki sem ült le Rico mellé mert kiszámíthatatlanul üvöltözött vagy éppen kirohant fizetés nélkül, ha megjelent neki. Rex pár napig ezt a taktikát követte anélkül, hogy a szivárványon túli munkájából hiányzott volna. Megvolt ugyanaz képessége, mint a Gazdának, egyszerre bármennyi helyen jelen tudott lenni múltban jelenben akár a jövőben is. Rico örömére negyedik nap egyszer sem látta az átkozott dögöt. Az öröme csak estig tartott. Amikor elaludt, a nappalainak megkeserítője álmában jelent meg. Még mindig csendben. Azt álmodta, hogy nappal van és dolgozik. Hegesztő volt toronyházak vasszerkezetén dolgozott. Álmában a tető szélén. Rex megjelent, lassan közeledett majd hirtelen neki rontott. Nem volt hova hátrálni. Zuhanni kezdett, de földtől való távolság növekedett és a zuhanás gyorsult. Ordítva ébredt egy rosszabb de „valódi” helyzetre. A nagy fekete kutya a bíbor szemeivel, kartávolságon belül ült, közel Rico fejéhez majd eltűnt. Rico ész nélkül kezdte volna magára kapkodni a ruháit, de se keze se lába nem engedelmeskedett és az ágy mellé rogyott. Egy erős határozott hang azt mondta a fejében: „Nagyon fogod sajnálni azt a kiskutyát!” – Azt a rohadt dögöt soha, miatta van minden bajom - ordította Rico. – „És meg is fogod bánni erősen, biztos lehetsz benne.” – folytatta a hang – „nagyon értek hozzá. A legközelebbi viszontlátásra.” Másnap nem történt semmi és éjszaka sem. Reggel kinyitotta a szemét, de nem látott semmit, éhség marta a gyomrát és rettenetesen fázott az áthatolhatatlan sötétségben. Körbe tapogatódzott, nem talált semmi megérinthetőt. Lefele tapogatódzva se talált semmit. Az éhség és a hideg fokozódott. Összegömbölyödött próbálta összpontosítani a testmelegét.  A hang a fejében fájdalmasan erősen nyomta a szemét. – Milyen érzés élet halál között lebegni? Még magadnál vagy de nemsokára haldokolni fogsz és jönnek a látomások. Kezdsz megpuhulni? – A hideg pokolból kitekintve Rico az utolsó karácsonyukat látta. Kis családi körben voltak fényben és melegben. Már mindenki megkapta az ajándékát és a gyerekre figyeltek. Anyától hoki korcsolyát, apától Nintendot, nagypapától kölyök vizslát kapott. Egész este a kutyakölyköt dajkálta, a többi ajándék közelébe se ment. Látta magát és tudta, hogy a mosolygó álarc növekvő dühöt rejteget. A látvány karácsony másnapjára váltott: A fiához beszélt és ajánlotta, hogy játsszanak a Nintendoval.  – Apu majd holnap - mondta a gyerek a kutyával a kezében. Ekkor még türtőztette magát, hadd örüljön a gyerek annak a kurva kutyának. Peregtek a képek. Következő nap: kutyatál, kutyaágy, kutya kaja nem kell más játék. A dühe napról napra nőtt, a robbanás közel volt. Akkor következett be, amikor a kiskutya elkésett igyekezetében és nem érte el időben a kutyaajtót, hogy kinn könnyítsen magán. Látta magát a kutyával a kezében, ahogy lerázza a belekapaszkodó gyereket és kivágja a kutyát a hóba. A gyerek üvöltött, az asszonya is. A kiskutya kívülről kaparta az ajtót, nagyon fázott. Rico kirohant az udvarra, felkapta a nagy kutyára való láncot, rárakta a kiskutyára és bevágta a régi nagy kutyaházba. Mikor bement sikerült úgy néznie a családjára, hogy mindenki elhallgatott. Ekkor felébredt verítékben úszva. A háza már nem volt otthon, mintha a családjával együtt a melegség is elköltözött volna. Ételt sehol sem lehetett találni a kopár és hideg házban. Jól meghúzta pálinkás üveget mielőtt fürdés nélkül elment otthonról.  Nem tudott úgy elmenni, hogy rá ne pillantson az elhagyott kutyaházra. Azon az utolsó estén még vetett egy szánalom nélküli pillantást a félig megfagyott kutyára mielőtt aludni tért. A másnap reggel emlékétől most is kirázta a hideg. Mikor kiment, a kutya, akit döglötten szeretett volna látni, nem volt a félig megolvadt, még forró láncon. A keze akkor megégett és még most is nagy gennyes seb láncszem alakú seb volt rajta. Egész nap értelmetlenül éhesen csavargott senki sem akart segíteni rajta. Az emberek kitértek előle mintha leprás lenne. Az alkohol sem segített hiába öntötte magába, a fekete kutya mindig megtalálta őt. Az értelmetlen nap után annyira fáradt volt, hogy be sem fűtött, úgy dőlt az ágyba. Az elmúlt napok rémálmai már teljesen megtörték. Abban a hamis reményben feküdt le, hogy végre egy nyugodt éjszakája. Ez volt életének utolsó tévedése. Gyorsan süllyedt az álom sötét birodalmában, és amikor álmában felébredt, az első, amit megérzett, a hideg volt.  Iszonyatosan hideg. Az oldalán feküdt. Képtelen volt felemelni a fejét, mert valami nehéz a földhöz szorította a nyakát. Kutyalánc. A súly minden lélegzetvétellel növekedett, mintha élne, és örömét lelné a kínzásban. Az éhség elviselhetetlen volt, mintha a gyomra összeroppanna a saját ürességében. Ruhátlanul feküdt a dermesztő sötétben, pontosan azon a Helyen, ahol kiskutyát hagyta meghalni. Az üveg az arcához közel hevert. Ahogy érte próbált nyúlni, egy csak nagy szőrös mancsot látott az üveg felé kaparászni. Próbált kiáltani, de csak vonyítás szakadt ki belőle. A sötétség mozdulatlanul forrósodott körülötte. Rex ott állt előtte, épp úgy, ahogy minden éjjel megjelent, de ezúttal fehér volt, vakító fehér. Moccanatlanul figyelte őt, bíbor szemeiben ítélet lángolt. Rico megpróbálta kitépni magát a forrósodó láncból, de az acél könyörtelenül fojtogatta. A légzése lassult, már nem tudott mozdulni.  Rex lassan előrelépett, és mély, nyugodt hangon megszólalt: – nem bántad meg amit tettél ezért most megtudod, hogy van, ami rosszabb a halálnál.  – és eltűnt. Rico körül világ elenyészett, megnyílt előtte az út, amely lefelé vezet az örök sötétségbe.  A szivárványon túl Rex éppen most adott nevet a kis vizslának.