A mennybe vezető egyik útnak Szivárványhíd a neve.
Amikor meghal egy állat, aki különösen közel állt valakihez a szívéhez itt a Földön, akkor Ő a Szivárványhídon átkelve távozik ebből a világból egy másikba. Ott van a helye életünk minden hűséges társának. Vannak patakok, rétek és dombok, ahol együtt futhatnak és játszhatnak. Mindig van étel bőségesen, víz és napsütés. Ők ott sosem fáznak és sosem nélkülöznek.
Akik idősen vagy betegen mentek el azoknak egészsége és életereje helyreáll. A kutya itt boldog és elégedett lehetne, csakhogy nyitott sebként lüktet annak a hiánya, akiért élt és akit szeretett. De eljön sóvárgott nap, amikor a kutya hirtelen megáll és a távolba néz. Szemei felragyognak mert megérezte, hogy lelkednek az a fele, ami csakis az övé, közeledik a Szivárványhídhoz. Elindul és gyorsuló vágtában repül a Hídhoz.
Így találkoztok majd újra, az örömteli viszontlátásban összeölelkezve, és ez már örökre szól. Boldog puszik záporoznak rád. Kezed ismét megsimogatja szeretett fejét, és boldoggá teszed ezzel. Kedvenced hűséges szemébe nézel, aki oly régen eltűnt az életedből, de soha nem hiányzott a szívedből.
Aztán együtt keltek át a Szivárványhídon…” A gazdátlanok és árvák akiket megaláztak megnyomorítottak, megkínoztak vagy elpusztítottak azok újra épekké és erőssé válnak, az Örök Gazda kezének érintésétől, újra élnek boldogan és biztonságban az Ő vigyázó szemei előtt. Már soha senki és semmi nem árthat nekik