KÖNNYŰ ÁLOMRÓL SUTTOG A SZÉL

A négyszögletes kerek erdő jobb felső sarkában Medvelaktól nagyjából 3 kilométerre egy kényelmes házban éldegélt egy házaspár. Nagyon szerették egymást. Gyermekük sohasem született. Amikor véglegesen beletörődtek ebbe, kutyát vettek magukhoz mert nagyon vágytak arra, hogy szeretetüket kiterjeszthessék valakire, aki viszontszereti őket. Hosszú életük során mindig menhelyről választottak társállatot maguknak leggyakrabban olyat, akinek nemrég hunyt el idős gazdája. A választottak mindig erősen kötődtek a párhoz és ez a kötődés kölcsönös volt. Amikor egy szeretett társuk átment a szivárványhídon nagyon szomorúak voltak. Sokáig nem is akartak másikat helyette. Ilyenkor hosszú idő telt el amig új társat választottak maguknak. Soha nem tudták kivonni magukat az elhagyottak mélységesen szomorú szemének hatása alól. Mindig árva kutyát választottak, hogy életének végét boldoggá tegyék. Mindegyik kedves társuknak ugyanazt a nevet adták: a fiúk a Rex a lányok a Zizi nevet kapták. Így ment ez hosszú ideig míg megöregedtek. Békés életüket megkeserítette a közelgő halál. Nem annyira az elmúlástál féltek, inkább attól, hogy a másik egyedül marad. Már nagyon öregek voltak amikor ismét elment egy kedves társ. Nagyon hiányzott, de a magány még rosszabb volt. Kutya nélkül igazán már aludni sem tudtak jól. Már nem nagyon jártak el otthonról mert a mozgás is nehezükre esett. Azt mondogatták: - „Bárcsak ne kellene olyan nagyon messze elmennünk és mégis lenne kutyánk.” - Napokig sopánkodtak, aztán úgy határoztak, hogy holnapután tényleg elmennek. Az elhatározott nap csütörtökre esett. Szerda délután ebéd utáni pihenőjüket töltötték amikor kutyaugatást hallottak. - „Biztos valamelyik környékbeli kutyája:” - És nem hederítettek rá. A kitartó erős ugatás mellett olyan hang hallatszott mintha valaki kaparná az ajtót. A hang tulajdonosa minden kétséget kizáróan be akart jönni. A bácsi kiballagott megnézni. A nyitott ajtóban álló fekete kutya igen méretes volt. Bár ekkora kutyájuk soha nem volt, mégis zavarba ejtően ismerős volt. Kankutya volt és egyértelműen befelé törekedett. - „Rex?” - kérdezte az öreg tétován, pedig tudta, hogy képtelenség. Az állat boldogan képen nyalta és sietett a nénihez, aki csodálkozva nézte a nagy fekete szuka kutyát. Tudta, hogy nem lehet Zizi mert túl nagy volt, de mégis annyira ismerős. Miután üdvözölte őket lefeküdt a „szokott” helyére bár alig fért el ott. Az öregek beletörődtek, hogy kutyájuk lett csak abban nem tudtak megegyezni, hogy kan vagy szuka. Úgy tűnt mintha valaha volt minden kutyájukra hasonlítana. Ha már így adódott, gondoskodtak neki ételről és vízről. Csendben figyelték mi fog történni mikor eljön a délutáni séta ideje. Addig is bóbiskoltak egy kicsit. A bácsi gyengéd, de határozott bökdösésre riadt fel. A kutya állt előtte szájában a pórázzal. Három óra volt. A séta esemény nélkül zajlott le. A társ pár lépéssel az öregember előtt kocogott végig amíg a „szokott” kört megtették. Sok ismerőssel találkoztak, akik barátságosan köszöntötték az ismerős párost. Vacsora után korán szoktak lefeküdni a hálószoba ajtó mindig nyitva volt. Zizi besétált, leült a néni ágya mellé és fejét könnyedén a ráncos kicsi kézre fektetve könnyű álmot küldött. Mikor az öregasszony elaludt, Rex az öreg ember ágya mellé ült, hatalmas mancsa piheként nyugodott a beesett mellkason. A bácsi először alvó párjára nézett, aztán a kutyára míg a csodálatos barna szempár őt is álomba ringatta. Rex gyengéden egymásra kulcsolta a ráncos kezeket. Így alszanak most és álmukba szelíd szellő suttogja bele: - „Együtt maradtok, könnyű álmotok közös és örök”