Nem minden nap egyforma. de ez a nap a szokásos módon telt egészen a délutáni séta idejéig. Az ember, az embergyerek és a kutya is ezt a napközepi sétát szerették a legjobban mert ilyenkor a mezőre mentek és ekkor voltak együtt a leghosszabb ideig. Az emberek és a kutya egyformán szerették a tágas teret. Itt szabadnak érezték magukat. Az ember az unokával beszélgetett, a farkasformájú fekete kutya élvezte szabadságot. Bármit megkergető rövid vágtákkal közbe-közbe meghemperegve egyre távolabb került. A férfi általában magányos volt, de nyár jó volt. A gyerekek megnőttek, családot alapítottak és távol kerültek a vidéki háztól, de minden nyáron hetekre eljött valamelyik család. Nyár volt most is, mégis egyre többet gondolt arra régi napra. Abban az éven a fia jött el, és a menye a két ikerlánnyal. Amíg a gyerekek itt voltak semmi jele nem látszott a közelgő katasztrófának. Amint elmentek, a helyzet gyorsan romlani kezdett. Hiába igyekezett, egyre ritkábban látta a feleségét. Úgy tűnt mintha az asszony letudta a házasságát, mint valami kényelmetlen kötelezőt. Már soha sem beszélt az unokákról és a gyerekeiről se. Elhanyagolta a háztartást is. Jobban szeretett egyedül sétálni és a barátaikat is kerülni kezdte. Kis idő multán már magával sem törődött. Mogorvább lett, magában motyogott és még többet elmaradt. Elhanyagolta magát, slampos lett és ez már a szomszédoknak is feltűnt. Az utolsó este a szokottnál is később jött haza. Leszegett fejjel, a férje tekintetét kerülve a nappali felé tartott. Ahogy az asszonyt követte a nappaliba, agyába villant, hogy a kutya nem jött be. Benti kutya volt és mindig utolsónak jött be az asszonyt követve. A szobába lépve meglátta a feleségét amint felé rohan, szinte úszva a levegőben, kezében a felemelt, kimondottan gonosznak látszó fekete japán hosszúkard mintha önálló életet élt volna. A látvány képtelenségnek tűnt annál inkább mert fegyver sosem volt a házban. A nő szeme szinte kitöltötte a teret és kékből tűzvörösre váltott. Egy pillanat alatt ért véget minden. Látta, hogy a penge oldalról közelít a nyakához. Hallotta, hogy csörömpölve törik be a nagy ablak. Látta, hogy a felesége eldől a vékonyka csuklóját szorító kutya súlya alatt. A hosszúkard kiesett a kezéből, de megpattant és gonoszul zizegve továbbra is felé tartott, de elhibázta és a padlóra esett. A mentők kórházba vitték az asszonyt. A csuklóján alig látszottak a fognyomok. Az EEG vizsgálat kiderítette, hogy a létfenntartáshoz szükséges részek kivételével az agya üres. A kiérkező rendőrök nem hittek a férfinek mert hiába keresték a kardot. Hosszú időbe telt míg tisztázta magát. Egyedül maradt a kutyával. A gyermekei hívták, többükhöz is elment rövid időre. Csak oda, ahova a kutya is mehetett. Egy jó ideje már sehová sem ment. A család most is itt van, mégis ez a nyár valahogy más, mint a többi. Mintha valami a vége felé közeledett volna. Mostanában rá-rá tört valami furcsa melankólia, gombócot érzett torkában vagy mintha valami hideg kúszott fel a lábán vagy a karján. Most szerencsére jól érezte magát a kisunokájával. Nézték a kutya bohóckodását és jókat nevettek. Rex a nagy fekete kan kis kölyökként került hozzájuk akkor amikor még boldogok voltak. A kutya konok volt, a családon kívül nem tisztelt senkit és semmit. Úgy tűnt határozott elképzelése van a világban elfoglalt helyzetéről. Egyszer eltűnt egy pár napra. Amikor visszatért csendes lett, az udvart el sem hagyta többet csak a séták alkalmából. A szemét sem vette le róluk és kétségbe esett, ha valaki elment hazulról. Csak akkor volt boldog amikor mindenki belül volt a kerítésen. Most hirtelen abbahagyta a játékot és felcsapott farokkal vicsorgott valamire. Az embernek úgy tűnt, hogy villámgyors sötét felhők takarják el a napot és erősen megtántorodott egy hirtelen szélrohamtól. Az árnyak tapinthatóan mélyebbé váltak, mintha egy láthatatlan erő árnyékot vetett volna mindenre, amit megérintett. A levegő hirtelen nagyon lehűlt, hideg kezdett felkúszni minden tagján. A kisfiú hangja egyre távolabbról hallatszott. Érezte, hogy valami alaktalan borzalom közeledik viharos sebességgel. A következő pillanatban egy hideg kéz kezdett módszeresen matatni a fejében a maradék öntudat szikráit oltogatva. Az idő nyúlóssá és ragacsossá vált. Nehezen mozgott, a lábai sötétségbe mélyülő sárban cuppogtak. Gondolkozni próbált, de két füle között felcsattanó őrült kacaj mindent elnyomott. A kutya szélsebes vágtában érkezett az ember elé szinte az utolsó pillanatban, mielőtt az agy éppen készült megadni magát valami ismeretlen gonosznak. Ahogy a nagy fekete állat megérkezett, kissé enyhült a nyomás. Furcsa volt, de mintha a közötte és a veszedelem közé harcállásba helyezkedett volna. Az idő megmagyarázhatatlan módon hullámokat vetett, az eb mintha hatalmasra nőtt volna. Érezte, hogy a fejében bíbor üvöltés kel birokra a gonosszal az összeszorított szemhéjak feketéje mögött. Csak egy pillanat volt. Egy borzalmas sikoly robbant a fejében, emberfeletti düh, csalódottság és léten túli fájdalom. Ezzel hirtelen helyre zökkent az idő, kisütött a nap. Közvetlen közelről csendült a kicsi hang: Papa, papa hol voltál? Ahogy körülnézett az első pillantása a kutyára esett, akinek a szemében mintha rémületes bíbor láng villant volna utolsót. Ijedten behunyta a szemét és mikor újra kinyitotta egy jóságos, de aggodalommal teli barna szempár ragyogott rá. A kutya hívogató farkcsóválással hívta játszani.