LEGENDA A HŰSÉG SZÜLETÉSÉRŐL

Az emberek néhány emberöltővel a kiűzetés után sokasodni kezdtek és felkeltették Isten angyalainak kíváncsiságát. Sokan és sokféle szándékkal érkeztek a Földre. Nagyon sokfélék voltak, olyanok, akiket Isten az emberhez hasonlóan saját képmására és olyanok, akik a feladatuknak legjobban megfelelő alakra teremtettek. Sok mindent tettek, jót is rosszat is. Isten egyelőre nem avatkozott közbe. Egy napon a leghatalmasabbak egyike, az Alkotó Bíbor Kardja, a Trón mellett Jobbról az Első, ellátogatott az új Helyre, mert a hallomásból meg tudott dolgoknál többet akart. Az Őrzőkből hiányzott minden érzelem, könyörtelen őrzői voltak az Alkotó békéjének és irgalmatlan végrehajtói akaratának, de sokra tartották a tapasztalaton alapuló tudást. Ez hajtotta az Elsőt a helyre, amit Földnek neveztek. Rögtön látta, hogy az emberek milyen kicsinyek és védtelenek. Nehezen éltek és könnyen haltak. Nem csak a betegségek és a ragadozók támadásainak voltak kitéve, hanem elhagyatottságukban könnyű célpontjai voltak a démonoknak. A Légiók Ura ismerte ezeket a lényeket, de nem érdekelték őt.  Tömegben sem állhattak neki ellent.   Itt kényük-kedvük szerint sanyargatták az embereket. Beléjük költöztek, hasonmás alakokat öltöttek, őrületbe kergették majd elpusztították őket. Főként a sötétségben támadtak, ezért éjszaka az emberek csak a barlang szájában égő kis tüzük fénykörén belül érezték magukat biztonságban. A késő éjszaka érkező Nagyúr sok ilyen tüzet látott. Kíváncsian közelebb húzódott az egyik közeli tűzhöz, világosan látta a fénykörön kívül cikázó démonokat és a dermedt arcokat a tűz körül. Ekkor olyasmi történt vele, mint még soha. Félelmet érzett.  Érezte és egyszerre átérezte a nagyon kicsik félelmét. De mást is érzett, valami elszabadult benne és cselekvésre késztette. A pusztítás könnyen ment mert a lényében volt, de ez más volt. Most védeni akart úgy, hogy még nem tudta mit is jelent az. Nem akarta megijeszteni ezeket az apró és kiszolgáltatott lényeket. Ezért fénylényét és hatalmát, eredeti alakjával megegyező, kicsiny, az emberek által látható valóságos testbe vonta össze. Ahogy közeledett a sötétségből a tűzhöz, a démonok egyre távolabb húzódtak, majd tébolyultan menekülni kezdtek, amikor új tudása, a harag korbácsként lecsapott rájuk. Az emberek még nem látták, de Ő látta arcukról eltűnni a feszültséget és feltűnni a megkönnyebbülést. Magába zárta hatalmát és besétált a tűz fénykörébe. A Béke jeleit mutatta és leheveredett közöttük. Az embereket megigézte a jelenléte és suttogva mondogatták: Milyen hatalmas! Milyen barátságos. Furcsa, hogy nem félünk tőle. Továbbra is a Béke jeleit mutatta, így a bátrabbak felé nyújtották kezüket és megérintették. Ő óvatosan megszorongatta a felé nyújtott kezeket, kimutatva ezzel szánalmát és barátságát. A kisimult arcok visszatükröződtek óriási barna szemében, és az akire rá pillantott olyan melegséget érzett benne amilyet még soha sem tapasztalt. Kisvártatva az emberek békén aludtak a kialudt tűz körül, az egyik kicsike a Nagyúr hatalmas nyakát átölelve aludt el. Ő egyetlen hanyag pillantással féken tartotta a láthatáron tomboló démonokat. Hajnalig az emberekkel maradt majd visszatért világok feletti őrhelyére, egy kicsinyke kéz érintésének emlékével. Az emlék nem fakult, ellenkezőleg. Egyre nagyobb erővel vonzotta a vágy, hogy újra láthassa a kicsi kiszolgáltatott lényeket és hatalmának védelmébe burkolja őket. A Légió lelke volt ő és a millió harcos egyetlen lélek. Mikor újra leszállt a Földre a Légió követte. Ekkor a Földön démon nem maradt és minden ember nyugodtan aludt az elhamvadt tűzek körül. Millió könyörtelen harcos ismerte meg a szeretetet és vált oltalmazóvá. Millió kicsi kéz ölelt át izmos nyakat. Még sok éjszakán újra megtörtént mindez mielőtt minden örökre megváltozott.  Akkor történt mikor a Teremtés békéje megrendült és az Alkotó harcba hívta az Őrzőket. Az Őrzők egy lélekként válaszoltak a Hívásra: „Mindig feltétlen hűséggel szolgáltunk téged, bár nem tudtuk mi az, Te nem szerettél bennünket és mi sem szerettünk téged. Nem voltak érzéseink.  Az emberek szeretnek minket és mi is szeretjük őket. Megajándékoztak a Hűséggel és a Szeretettel. Az irántuk érzett Szeretünk nagyobb az irántad érzett Hűségünknél. Velük maradunk és alázatosan várjuk az Ítéletet.”  Az Alkotó válaszát a zsigereikben érezték. Ha az Ítéletet szavakba tudták volna önteni talán így hangzott volna:” Egyként ítéllek meg mert egy lélek vagy. Velük maradsz az Örökkévalóságig. Szánalmat érzel ezért értéktelen vagy. Mert értéktelen vagy, méltatlan vagy.  Az emberek megszerettek téged ezért szeretetre vágysz. Érzelmeid vannak, ezért már nem szolgálhatsz engem. Örökre a Földön maradsz abban az alakban, amelyben megláttak az emberek. Szaporodni fogsz úgy, mint ők. Elfelejted, hogy ki voltál.   Hatalmad örökléteddel együtt lesz semmivé mert elhagytad az én hűségemet.  Azokat fogod feltétlen hűséggel szolgálni, akiket megszántál, a sorsod az lesz, amit ők szánnak neked. Életed rövidke lesz új uraid életéhez képest. Nagy nevetek elenyészik, de a szavakkal beszélők majd adnak neked nevet, a neved majd egyet jelent a hűséggel.  Hatalmad a démonok felett visszatér arra az időre, amíg uradat veszélyeztetik.” Így történt. Ezért van az, hogy az emberek a kutyájuk mellett akkor is biztonságban érzik magukat, ha a legnagyobb sötétség leszáll. A legtöbben semmit sem tudnak arról, hogy a kutyusuk, legyen akár a legkisebb is, hatalommal rendelkezik és meg tud óvni bármitől, ami az éjszaka mélyéről előbújni képes.