1954 egy meleg nyári napjának délutánján hatalmas több percig tartó robbanássorozat rázta meg az 59/A villamos végállomása melletti dombot. Ha megnyitod a Google domborzati térképét az Apor Vilmos térnél, a Jagelló út és Gébics utca közötti részen megtalálod a Jagelló hotelt. A nyomozási adatok szerint a robbanás sorozat nagyjából ott kezdődött. Akkor a Jagelló útnak az a része még földes utacska volt. A MOM kultúrház már állt, de az utcácskában, ami ma – Sashegy lábánál - luxuskörnyéknek számít még alig volt ház. A robbanáshoz legközelebbi sarkon – kb. 50 méter - álldogáló kölykök legalább 5-6 robbanást számoltak össze. Minden egyes robbanásnál látható mennyiségű föld emelkedett a magasba mielőtt még az előző teljesen földet ért volna. Az utca túloldalán a Böszörményi út 44-46 sz sarokház Csörsz utcai oldalán ablakok törtek be, repeszek süvöltöttek, aztán csend lett. A rendőrök nagyon gyorsan kiderítették, hogy a sarki kölyökbandának nem csekély köze van a délutáni eseményhez. Miután a kölyköket egyenként elővették gyorsan kiderült az egyszemélyi felelős neve és a lakcíme is. Böszörményi út 44-46. II. emelet. 4. Így aztán kevéssel éjfél után a rendőrök becsengettek. Akkoriban semmi jót sem ígért egy éjszakai csengetés. Mivel a csengetést nem követte dörömbölés a pánik hamar elült. Ajtót nyitottak és szinte örömmel látták, hogy nem az ÁVH jött. A járőr a körülményekhez képest barátságosan elmagyarázta, hogy semmi ok az aggodalomra, csak azt a gyereket keresik, aki felrobbantotta a dombot. A felettesük meghagyta, hogy hozzák magukkal mert nagyon szeretne megismerkedni vele. Az ott lakók határozottan közölték, hogy itt olyan gyerek nincsen. Van ugyan egy nagyon jó kisfiú, de az éppen alszik. A járőr szerint nem kizárható, hogy amikor alszik tényleg jó. Tudják a nevét és mindenképpen magukkal viszik mert ezt megparancsolták nekik. Miután anyámék látták, hogy nincs mit tenni, felébresztettek. A Pauler utcai kapitányságon a nyomozó cseppet sem volt haragos. Nyilván tájékozódott a családi hátteremről. A II. emelet 4.-ben négyen laktunk. Ebből hárman az MDP tagjai voltak, mindhárman jó káderek, ketten egészen kiemeltek. Nyájasan felszólított, hogy meséljem el, de teljesen pontosan mit csináltam tegnap egész nap. Nagyon álmos voltam, de a személyem iránti érdeklődés felvillanyozott. Mesélni kezdtem. A nyomozó bácsi csekély érdeklődéssel hallgatta és néha írt valamit egy papírra. Én mondtam ahogy következett. A rendőr egyszer csak falfehér lett és csak annyit tudott kinyögni: Ezt mondd csak el még egyszer! Mondtam: „Nem sokkal ebéd előtt sárga ház melletti bokrok között találtam egy ágyúgolyót. Nagyon rozsdás volt és elég nehéz. Az orra nem volt rozsdás, de fényes sem. Tudtam, hogy az a gyutacs és ütésre robban. Úgy nézett ki, mint amit ki lehet csavarni. Óvatosan felemeltem…” A rendőr szemlátomást még fehérebb lett. Így folytattam: „megfordítottam és láttam, hogy a másik végén bele lehet nézni. Valami sárga por volt benne, amit nem lehetett kipiszkálni. Megpróbáltam kicsavarni a gyutacsot, de nem sikerült…” A rendőr veszettül integetni kezdett, mire még kettő jött, ők is igazodtak a felettes arcszínéhez. „-Gyerek te nem vagy normális, tudod mi történt volna, ha leejted? Mind meghaltok. Egyáltalán hányan álltatok ott?” „Öten - hatan lehettünk. Nem is gondoltam rá, hogy leejthetem. Mindenképpen akartunk valamit kezdeni vele. Eddig ez volt a legnagyobb leletünk. Azelőtt is találtunk egyet mást bőven” „Azt majd később fogod elmesélni. Mihez kezdtetek vele?” Én: „Szétszedni nem lehetett, de eszembe jutott, hogy eddig is használunk tüzet.” Akkor már ott állt az egész kapitányság és a fejük egységesen fehérről sötétvörösre váltott. Én:” Ástunk egy lapos gödröt és teleraktuk száraz fával. Mikor a tűz már jól égett elhelyeztem a rakáson a lövedéket orral a Csörsz utca felé. Azután kissé feljebb leültünk a és vártuk, hogy történjen valami. Nem történt semmi, úgyis ebédidő volt elmentünk haza. Kora délután ismét találkoztunk és a sarkon álldogáltunk a végállomásnál. Tanakodtunk, hogy megnézzük-e mi van a golyóval. Akkor történt.” A rendőr ezután az előzmények iránt kezdett érdeklődni. Feltételezte, hogy nem ez volt az első eset. Ő is tudta, hogy a csalitos a dombon és a MOM kultúrház mögötti rész tele van a világháborúból maradt dolgokkal. Igaza is volt mert szuronyt, sisakot, lőszert sokat összeszedtünk, de kézigránáthoz soha nem nyúltunk, mert tudtam, hogy az nagyon veszélyes mert élesítve lehet. Kérdezte, hány féle gránátot ismerek. Mondtam, láttam nyeles gránátot többfélét, de csak a Vécsey-t ismerem, hogy működik. El is mondtam neki röviden. Az is érdekelte, hogy honnan van a tudásom. Ma már nem emlékszem a nevére, de volt akkoriban egy folyóirat, ami katonai dolgokkal foglalkozott. Újságárusoknál persze nem lehetett kapni, de a jóelvtársak kaptak belőle. Mindig megvolt otthon az aktuális példány. Innen volt a tájékozottságom. Arra sem emlékszem, hogy egy vagy több részletben hallgattak ki, de az utóbbi valószínű. A következő kérdés az volt, hogy mit csináltunk a talált dolgokkal. Elmondtam, hogy minket csak a lőszer érdekelt, fegyvert nem szedtünk össze. Lőszer viszont sok volt. Eleinte csak egyesével dobáltuk a tűzbe, ahol kis idő múlva szétpukkadtak, inkább sivítva, mint durranva. Ez sok időt vett igénybe mi meg eléggé elfoglaltak voltunk. Találtam egy gyorsabb módszert, amihez a „Katyusának” vagy „sztálinorgonának” becézett szovjet sorozatvető indította meg a fantáziámat. Üreges téglák lyukait tömtük meg puskalőszerrel mert az pont beleillett. Ezeket nagyobb tűzön kellett melegíteni. Sajnos ez csak felemás eredményt hozott. Csak az alsó sorok sültek el. Ezért az ég felé fordítva is megpróbáltuk. Sokkal jobban sikerült. Érdekes, hogy soha senki nem szólt ránk pedig a tevékenységünk nem kis zajjal járt. Néhány nappal a kihallgatásom után ismét hívattak a rendőrségre. Akkorra kiderítették, hogy pontosan mi történt. Ezt tudtam meg: A háborúban a németek tankelhárító aknákat raktak arra dombra, ahol mi rendszeresen játszani szoktunk. Ezeket az aknákat találta meg mi ágyúgolyónk, amikor felrobbant. Egy ilyen aknában 5,5 kiló TNT van és olyan mélyre ássák el, hogy csak egy nagyon nehéz súly tudja beindítani. A rendőrök szerint 5 ilyen akna robbant fel egymás után az ágyúgolyó indította be az elsőt. A többi aknát az első tankelhárító hozta működésbe. Kicsit rosszul lettem amikor megmondták, hogy a tüzet pont egy akna fölé raktuk a gödörbe. A körülmények nagyon szerencsés alakulása miatt a robbanások nem okoztak személyi sérülést. Mutattak egy kétkilós 1centi vastag „V” alakú repeszdarabot, amely csont nélkül talált be egy kicsi ablakon és átrendezte az éléskamrát. „Ezt csak azért, hogy lásd mik röpködtek a levegőben” Az ügyet lezárták rám nézve semmilyen következménnyel nem járt. Amikor utoljára jártam a kapitányságon kaptam egy könyvet azzal: „Máskor inkább olvass!” A Nagy Indiánus Könyv-et adta. Akkoriban May Károly indexen volt. Ha nem lett volna a családfám az, ami, 100% hogy nem úszom meg ennyivel.