Nem annyira sürgős
Nem adtam neki nevet. A Világháborúban tízmilliók sorsa volt az övéhez hasonló. Született, felnőtt, megházasodott, gyermekeket nemzett. Egy kis faluban élt valahol Oroszországban. Az élete soha sem volt könnyű. Sokat dolgozott, keveset gondolkozott hű fia volt hazájának, mint általában az oroszok. Ők gyakran tekintenek hazájukra védelmező, gondoskodó anyaként, amely összetartja népét és ki ne volna kész meghalni az anyjáért. Amikor a nácik megtámadták Oroszország anyácskát, engedelmesen követte Sztálin parancsát és fegyvert ragadott a hazáért. Engedelmeskedett ahogy nagyapja a cár atyuskának, apja Vlagyimir Iljicsnek. Az elsők között találkozott a németekkel csatában. A háború rosszul indult, a Vörös Hadsereg nagy veszteségek között egyre hátrább szorult. A frontvonal lassan, de úgy tetszett feltartóztathatatlanul közeledett a szülőfalujához. Egy év elteltével nem jött több levél otthonról. Megértette, hogy a németek elfoglalták a falut. Úgy érezte, hogy az élete értelmetlenné vált, előre látta mi fog történni és nagyon féltette a családját. Szép szőke felesége volt, éppen a legszebb asszonykorban. A szíve összeszorult a vágyakozástól valahányszor eszébe jutott. A kiskamasz lányok mintha az anyjuk hasonmásai lettek volna. A nagykamasz fiú tiszta apja volt. Sztálin parancsára a megszállt területeken partizáncsapatok alakultak és jelentős veszteségeket okoztak a náciknak, akik különleges partizánvadász alakulatokat hoztak létre. A fronton átszivárgott emberek rémtörténeteket meséltek az SS és az Einsatzgruppen dolgairól, az utóbbiak a lakosságon torolták meg a partizánakciókat. Az orosz meghallgatta egy ilyennek az elbeszélését és teljesen kétségbeesett. Biztos lehetett benne, hogy náluk is megalakult a partizáncsapat és abban is, hogy a fia benne van. Alig aludt sokszor riadt fel valami családjával kapcsolatos rémálomból. A parancsnoka jóindulattal végig hallgatta, de visszautasította azt a kérését, hogy hazamehessen partizánnak. Mélyen a front mögött a főparancsnokság már elkezdte szervezni azokat a hadseregeket, amelyek az ellencsapást mérik a nácikra. Sok harcedzett katona is került a friss erők közé. Az orosz is. Sztálin vár amíg a sorsdöntő csatákat Tél tábornok el nem dönti. Nem annyira sürgős …… A németnek viszont van neve. Hogyne lenne neki. Egyedi, civilizált, sőt művelt emberpéldány. Képzettsége is van, magasztos hivatásának pont megfelelő. A hivatása a jövő nemzedékének nevelése. Történelem – földrajz szakos tanár. A nevelésre való alkalmasságáról a neve is tanúskodik. Günther Kaltenbach, amely a mi nyelvünkre fordítva „csatázó hideg patak” jelentéssel bír. Így alkalmassága sokkal szembe tűnőbb. Kitűnik ugyanis, hogy hideg fejjel gondolkodó harcias személyiségről van szó. Günther most ott szolgálja hazáját, ahol érzése szerint a legnagyobb szüksége van rá. Mivel a jövő nemzedékekre a legnagyobb veszély a bolsevizmus, Günther fegyverrel harcol ellene. Egyedi adottságai egy különleges partizánvadász alakulat egy Einsatzgruppen vezetésére teszik alkalmassá. Ugyanis gyáva. A civil lakosság ugyanis nem tanúsít ellenállást. Csak a partizánok. Egyszerű. Ha a partizánok elkövetnek valamit, azt Günther megtorolja a lakosságon és ez nem veszélyes. Günther hajnalban érkezik az orosz falujába és ideális körülményeket talál. A környéken a partizán tevékenység élénk viszont a falusiak nem menekültek el. A kollaboránsok jelentik, hogy partizánosztag nincs a közelben. Persze hazudnak a nyomorultak. Sietség nélkül lát hozzá az emberek szétválasztásához, akik úgy nyolcvanan lehetnek. Külön a nők és gyerekek, külön az öreg férfiak. Fegyverfogható férfi nincs, még kamasz se. A fiatal gyermektelen nők is elmentek a partizánokkal. Rutineljárás. Az öregeket és a gyereket a fatemplomba fogja zárni, az öreg nőket is. A valamire való nőket megerőszakolják azután felkötik, de előbb megígérik, hogyha elszórakoztatják a katonákat akkor nem gyújtják fel a templomot. Valamennyi erőszak így is lesz. Félnapos munka, ráér elkezdeni. Addig is odahozatja az egyik nőt. Szőkét, mint a felesége. Az akció nem annyira sürgős …. Az orosz nem látszott veszélyesnek. Görnyedt volt, fegyvertelen és véres a zubbonya. Nehezen szerte a levegőt. A házszámot nézte. Ez volt az egyetlen lakható ház az utcában. Berúgta a kiskaput és bejött. Megállt a nő előtt és pocsék kiejtéssel kérdezett: - Kaltenbach? – A nő bólintott. Az orosz elővett egy Wermacht tábori Bibliát és kinyitva a nő orra elé tartotta. Két fénykép volt benne. Két fénykép volt benne. Az egyiken egy orosz nő volt és két kislány 12-13 évesek. A másikon Günther. A katona a nő fényképére mutatott aztán a szívére tette a kezét. Ez érthető volt, nyilván a családja. Ahogy felemelte a kezét, a vérfolt láthatóan nőtt a zubbonyán. Utána Güntherre majd ismét a nőre és a gyerekekre mutatott és félreérthetetlen mozdulatot tett és azt mondta: - Fritzek – és ötöt mutatott a kezével. A német nő ledermedt, de még nem volt vége. Az orosz a saját nyakán mutatta, hogy utána felakasztották őket. Ez sok volt egy történelem – földrajz szakos tanár feleségének és elájult. Az orosz vizet öntött rá és addig bökdöste a csizmaorrával míg magához tért. Ekkor egy darab papírt nyomott a nő kezébe és elindult a kapu felé. A nő felismerte Günther jellegzetes szálkás betűit: „Fogságba estem. Azt mondták, hogyha megírom neked, hogy mi volt a munkám akkor nem ölnek meg …..” más írással: a „férjed egy mocskos döglött állat” Közben az orosz majdnem a kapuig ért, egy pillanatra visszafordult és a mutató ujját végig húzta a sliccétől az álláig, a kés útját mutatva. Közben megtántorodott majd arcra esett. Többször megpróbált felállni, de nem sikerült. A nő odarohant és megpróbálta megfordítani, de túl nehéz volt. Ekkor ért a kapuhoz egy kis csapat fosztogató orosz katona. Azonnal átlátták, hogy a német nő megölte a bajtársukat. Első dühükben rögtön meg akarták ölni, de azután belátták, hogy nem annyira sürgős…….